Valamikor ifjúkoromban grafikus vagy festő szerettem volna lenni. Sajnos ez nem vált valóra. Azóta már rajzolni is elfelejtek... Maradt viszont a képek szeretete, az ábrázolás és a művészet fontosságának tudata.
12 évesen a nyári keresetemből vettem egy Smena 8M fényképezőgépet - még ma is megvan - és egy tojás diavetítő segítségével még saját nagyításokat is készítettem. Aki még sosem laborált, nem is tudja, milyen élmény látni, amint egy fehér papírt lötyögtetve a hívóban, egyszer csak kezdenek előtűnni rajta a dolgok. A pillanatok, amik már rég nincsenek sehol. Egy virág, ami mára már elhullatta szirmait, a dunaparti homokvár, aminek szemcséit azóta messze hordta a szél...
Az egyetemi éveim alatt már egy Zenit fényképezőgéppel gazdagodott a felszerelésem, meg igazi nagyítógéppel. De sokszor raktuk tele a kollégiumi szoba ablakát száradó fotókkal!
Amikor véget értek az egyetemi évek, Kőbányán landoltunk. A Pataky művelődési központnak volt/van egy nagyon jó fotóköre, amit persze azonnal látogatni kezdtünk. Nagyon segítőkész kedves fotósok jártak oda, azonnal befogadtak, rengeteget tanultunk tőlük. Sajnos azonban hamar el kellett költöznünk onnan, így megszakadt a kapcsolat. A közben előretört színes technika is megnehezítette a dolgunk, nem adta már azt az élményt, amit a fekete-fehér képek nagyítása. Meg persze a munka, a család... szép lassan túristafotóssá vedlettünk vissza.
Ezen változtatott a digitális technika. Kezdetben ellenálltam, el sem tudtam képzelni, milyen egy fotó, ha nem lehet kézbevenni. Aztán végül beadtam a derekam, lett kezdetnek egy Olympus C740UZ, és többé ki sem lehetett venni a kezemből a digigépet! Igaz, ehhez társult egy internetes fotós oldal, a Fotóház fotóarénája - akkor nagyon jó fotós állománnyal. Rengeteget tanultam tőlük, a képeikből, a tanácsaikból, az egymás közötti beszélgetéseikből. Álljon itt néhányuk neve - természetesen csak ízelítő, hiszen nem tudnék mindenkit felsorolni: morcosmackó, kugepapi, sz_márti, eosz, szalkai, qwertz, kiki, képkovács, faligátor, purciur, acerola - és még hosszan folytathatnám. Azóta minden szabadidő a fotózás bűvkörében telik, ha van fény, fotózás, ha nincs, utómunka, mások képeinek nézegetése, beszélgetés a fotós barátokkal. Jelenleg egy Canon eos 40D-vel ügyködöm, az ezelőtti nagyon kedvelt 300D redőnye sajnos beadta a kulcsot..
Alapvetően a tárgyak világa és az épületek érdekelnek, de szívesen fotózom pl. a természet szépségeit is. A többiről meséljenek a képek.
Kapcsolat: fotoultramarin@gmail.com
|
|
- Keresztmetszet, debreceni és debreceni kötődésű fotósok csoportos kiállítása, Debrecen, Belvárosi Galéria, 2010
- Csoportos kiállítás a színházi fotópályázat 2. és 3. helyezettjével, Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Színház, 2008
- A fény nyomában, közös kiállítás Balogh Gáborral, Bordány, Faluház, 2007
- Köbányai Fotoklub, csoportos kiállítás, Budapest, Pataky Művelődési Ház, 1986
- II. Gyöngyösi Digiráma Bemutató” elnevezésű digiráma pályázat, különdíj, Gyöngyös, 2010
- VIII. “Csak tiszta forrásból...” című fotópályázat, különdíj, Békéscsaba, 2010
- Utazás a világ körül - 2010 fotópályázat, különdíj, 6 kiállított kép, több helyszín, 2010
- Országos miniatűr fotópályázat, 4 kiállított kép, Székesfehérvár, 2009
- Vinea borkereskedés fotópályázata, 2. díj, 2009
- National Geographic fotópályázat 2009, 1 kiállított kép Budapest, 2009
- XI. Fotó Art Fotó Fesztivál - 2 díjazott kép, Gyula, 2009
- XV. Aktfotó kiállítás - MAFOSZ plakett, 6 kiállított kép, Szentes, 2009
- 26. MAFOSZ Szalon - 2 kiállított kép, 2009
- Utazás 2009 - különdíj, 4 kiállított kép
- III. Békéscsabai Digiporáma Fesztivál - 3. díj, "Titkos kert" diaporáma, 2008, Békéscsaba
- MAFOSZ 2008-as Fotóművészeti Nyári Egyetemen készült felvételek meghívásos fotópályázata - 1 díjazott és további 3 kiállított kép, 2008
- Székesfehérvári 9. Kortárs Művészeti Fesztivál fotópályázata- díjazott kollekció, 2008
- Színházi fotópályázat, I. díj, Nyíregyháza, 2008
- Lokálpatrióta fotópályázat, 1. díj az Épületek és a Régi tárgyak kategóriákban, 2007-2008
- 6. Fotó Natura természetfotó pályázat, Marosvásárhely majd Budapest, 2007, 1 kiállított kép,
- Fókuszban az ivóvíz fotópályázat, Pécs, 2007, 1 kiállított kép
- Királyréti Diaporáma pályázat 2006, 2. díj
- Lumix Digitális Fotópályázat, Budapest, 2006, 2 kiállított kép
- Digitális FotóMagazin Részlet fotópályázat, 3.díj, 2006.
- Fotóvilág 2009, Közös fotóalbum a Fotóvilág weboldal fotósaival
- Fotóvilág 2007, Közös fotóalbum a Fotóvilág weboldal fotósaival
- Vendégváró utikönyvek
|